2012. november 24., szombat

Advent Bécsben

Ha advent, akkor Bécs. Egyéni út vagy csoportos, az élmény egyaránt csodálatos. 
Három évvel ezelőtt csoporttal jártam Ausztria fővárosában. A kötelező parndorfi bevásárlást nem részletezem, számomra sokkal érdekesebb volt a Habsburgok nyári rezidenciája Schönbrunnban, és a bécsi belvárosban tett hosszú séta.

Egy monda szerint 1612-ben Mátyás császár (II. Mátyás magyar király) egy vadászat alkalmával talált rá e gyönyörű helyre, Szép kútra (Schöne Brunere). Mátyás utóda, II. Ferdinánd is gyakran vadászott erre, az ő családja építtetett ide kastélyt, mely Bécs második török ostromakor teljesen elpusztult.
Később I. Lipót a versailles-i kastélyhoz hasonló palotát szeretett volna ezen a helyen, ám végül Erlach építész tervei alapján vadászkastély épült, melyből évszázadokon át tartó, folyamatos építkezések során készült el a ma is látható, impozáns épületegyüttes. 
Mária Terézia idején lett az udvari élet központja.
I. Ferenc József uralkodása alatt alig változott valamit a kastély.









A kastélypark Mária Terézia halálának idején nyerte el végleges formáját, s javarészt ma is az akkori pompájában csodálhatjuk.




A kastélyban megállt az idő. A Monarchia furcsa illata lengi be még mindig, szinte hallani Sissi földet seprő selyemszoknyájának suhogását, és ha erősen koncentrálunk, a császári dolgozószobában látjuk I. Ferenc József íróasztal fölé hajló alakját. A belsőépítészeti kialakítások a barokk, a rokokó és a biedermeier stílusok harmóniájára épülnek.







Esti díszkivilágításban a kastély




Képek a karácsonyi vásárból




Végigjártuk a híres bevásárlóutcákat, láttuk a Kapucinus templomot, az Albertina Múzeumot, megcsodáltuk a Hotel Sacher épületét, az Operaházat és a Városházát, a városnéző túrára bérelhető lovaskocsikat.





Hotel Sacher. Innen nézve a bal sarkán található a Mozart Café, ahol a Sacher tortát megkóstolhatjuk - némi várakozás után, ugyanis mindig teltház van.


A Hotel Sacher jobb oldalában lévő kis üzletben lehet elvitelre vásárolni Sacher tortát, csinos kis fadobozba csomagolják.



Bécs esti fényei





Lovaskocsik bérelhetők városnéző kiránduláshoz



A Városháza


A Bécsi Állami Operaház




Aki járt a bécsi adventi vásáron, egész biztosan őriz otthon egy ilyen puncsos bögrét, ha nem kékben, akkor fehér vagy bordó színben. Néhány euroért többféle, forró gyümölcspuncs kapható az utcai árusoknál. A cseresznyepuncsot kóstoltam, jól esett az egész napos kirándulás végén elkortyolgatni. Kétféle ára van eme italnak: amikor kikérjük, a teljeset fizetjük, ebben benne van a bögre ára is, azaz hazavihetjük. Ám aki visszaviszi és leadja a pultnál a bögrét, visszakapja az árát.
Én elhoztam emlékbe. :))



A kastélybelső képeit és a feliratosat a schönbrunni ajándékboltban vásárolt képeslapok közül szkenneltem be, a többi viszont saját fotó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése