2014. március 15., szombat

Deák-torta

Tavaly március 15-én hagyományteremtő célból készítettem egy süteményt, azzal a gondolattal, hogy aztán minden évben megsütöm és bemutatom a '48-as hősök, írók, költők, politikusok egy-egy kedvenc édességét. Így állítok emléket a forradalomnak. Egy éve a Deák-kuglóf került terítékre. Idén is a neves államférfi egyik kedvencét választottam.
Kehidai Deák Ferenc (1803-1876) " a haza bölcse", a "nemzet prókátora" nagy gourmad hírében állt. Gasztronómia tekintetében két korszakra osztható az élete. Az első a nagyétvágyú időszak, amikor a pecsenyék, bifsztekek, marhahúsok és pompás krémes torták bűvöletében élt. Ebből az időből származik a Deák-torta nevű kávés-csokoládés édesség.

Deák-torta



Hozzávalók a tésztához:
6 tojás
16 dkg cukor
7 dkg darált mandula
2 dkg keksz- vagy piskótamorzsa
7 dkg finomliszt
7 dkg olvasztott vaj

A krémhez:
25 dkg vaj
25 dkg porcukor
1 dl erős feketekávé

A tetejére:
15 dkg étcsokoládé
1 evőkanál étolaj

Az oldalára:
3 evőkanál darált keksz- vagy piskótamorzsa



A tésztához a tojások sárgáját 4 dkg cukorral habosra keverem. A maradék cukorral kemény habot verek a tojásfehérjékből, s összeforgatom a sárga masszával. Beleszitálom a mandulával és piskótamorzsával elkevert lisztet, és belecsorgatom az olvasztott vajat.
Egy 26 cm átmérőjű, kivajazott-kilisztezett tortaformába simítom a tésztát, és előmelegített, 180 fokos sütőben 35 perc alatt megsütöm. (Tűpróba!)
Aki magasabb tortát szeretne, teheti 22-cm-s formába is.

Amikor a tészta teljesen kihűl, kettévágom. A krém hozzávalóit simára keverem, és kétharmadával betöltöm a tortát. A maradék krém felével bekenem a torta oldalát. Keksz- vagy piskótamorzsát tapasztok a torta krémes oldalára. 

Az étcsokoládét összeolvasztom gőz fölött az olajjal, és a torta tetejére kenem. Hagyom, hogy néhány helyen lecsurogjon a csokoládé a torta oldalára.
A maradék krémből tetszőleges díszítést nyomok a torta tetejére, csokoládédarával megszórom a kávés díszeket. A tortát tálalás előtt minimum 2-3 órára hűtőbe teszem.

A recept a Príma Konyha 2001. decemberi számából való. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése