2013. december 28., szombat

Töltött káposzta

December 24-én a halászlé utáni fogás a töltött káposzta volt.
A hasábot most vásároltam, a szálas káposztát saját kezűleg savanyítottam cseréphordóban másfél hónapja.

Töltött káposzta

 Hozzávalók:
1 kg darált sertéscomb
50 dkg füstölt csülök darabolva, csont nélkül
15 dkg rizs
15 dkg árpagyöngy (gersli)
2 közepes fej savanyított káposzta
2 kg szálas savanyú káposzta
10 dkg mangalica szalonna
bors
hagyma
pirospaprika


A darált húst sózom, borsozom, beleszórok ízlés szerint pirospaprikát, és a leturmixolt, nyers vöröshagymát. Alaposan összekeverem a húsos masszát, majd megfelezem. Az egyik adagba rizst keverek, a másikba árpagyöngyöt. (Én a rizses változatot preferálom, a többiek a gersliset.)
A savanyított káposztafejet levelekre szedem szét. Ahol szükséges, a vastag ereket levágom.
Minden levélbe teszek egy-egy közepes gombócot a húsmasszából, majd feltekerem a leveleket csinos kis töltelékké. A technika akár a tésztáknál: behajtom a két rövidebb oldalt, aztán a hosszabb oldal mentén csavarom fel a káposztalevelet.
Ha elfogynak a levelek, és még marad húsmassza, ne essünk kétségbe. Gombócként megfőnek majd ezek is.
A szalonnát szeletekre vágom, és a legnagyobb fazekam aljára rakosgatom. A töltelékek felét a fazékba teszem. Erre jön a füstölt csülök, rá a szálas káposzta fele. Majd a töltelékek másik fele kerül a fazékba, aztán a szálas káposzta másik fele. A tetejére a húsgombócokat rakosgatom, és felöntöm az egészet annyi vízzel, amennyi ellepi.
Lassú tűzön, egész éjjel főzöm.
Tejföllel, fehér kenyérrel tálalom.


Ebből a mennyiségből másnapra, december 25-ére is jutott bőven, sőt, fagyasztottam is le, később jól jön még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése