2013. november 25., hétfő

Csirkecsíkok Sztroganoff-módra

Cseppet sem meglepő módon ez is egy 30 perces étel. Ebédre és vacsorára egyaránt remek választás. Csirke, tejszín, egy kis pikantéria, s már készen is van az ínycsiklandó fogás.

Csirkecsíkok Sztroganoff-módra

Hozzávalók 2 adaghoz:
1 fej hagyma
15 dkg gombafej
30 dkg csirkemellfilé
bors
1 evőkanál finomliszt
2 evőkanál vaj
2 evőkanál olaj
1 dl tejföl
1 dl tejszín
fél teáskanál magos mustár
1 db csemegeuborka

A hagymát apróra felkockázom, a gombát felszeletelem. A csirkemellet 5 cm-s csíkokra vágom. A csirkecsíkokat sózom, borsozom, és a liszttel megszórom, hogy sütés közben majd ne ragadjanak össze.
Egy közepes méretű, mély serpenyőben összeolvasztom a vajat és az olajat. A csirkecsíkokat 2 perc alatt pirosra sütöm benne, majd szűrőlapáttal tálra szedem és alufóliával lefedem.
Ugyanabban a serpenyőben a hagymát megpárolom, hozzákeverem a gombát, és puhára párolom azt is. 
Amíg a gomba puhul, a mártáshoz a tejfölt a tejszínnel és a mustárral simára keverem, beleforgatom a vékony csíkokra vágott uborkát.
A megpárolt gombához öntöm a mártást, a tetejére teszem a csirkecsíkokat, és jól összekeverem. Nagy lángon 5 percig összefőzöm, időnként megkeverve.
Tálaláskor párolt rizs, krokett, vajas burgonya illik mellé.

(Stahl recept.)

2013. november 24., vasárnap

Fekete rózsa

Évek óta vágyakozva nézem a Fekete rózsát, ha felbukkan a süteményes oldalakon. Egy hete Tortafüggő Marisznál találkoztam vele, nagyon tetszett az övé is. Odaírta, hogy másképp készült, mint az eredeti. Láttam, hogy piskótát is sütött bele, azt én nem akartam. Rákerestem a neten az eredetire, meg is leltem a legegyszerűbb leírást. De az ihletet egyértelműen Marisztól kaptam. :)))

Fekete rózsa

Hozzávalók a tésztához:
60 dkg liszt
10 dkg vaj
30 dkg porcukor
1 tojás
1 csomag sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
pici só
2 dl tej

Mákos töltelék:
20 dkg darált mák
25 dkg porcukor
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
10 dkg olvasztott vaj
2 dl langyos tej
2 csomag vanilincukor
citromhéj

A krémhez:
1 liter tej
3 csomag vanília pudingpor
25 dkg porcukor
25 dkg vaj

A csokoládémázhoz:
20 dkg étcsokoládé
10 dkg porcukor
5 dkg vaj
1 dl langyos víz

A krémet megfőzöm, hogy kihűljön, mire a sütemény többi része elkészül. A vajat habosra keverem a porcukorral, tejet a pudingporral sűrű krémmé főzöm. A cukros vajat a pudinggal csomómentesre keverem, és hagyom teljesen kihűlni. Azalatt elkészítem a mákos rudakat.
A mákos töltelékhez minden összetevőt tálba öntök, és egynemű masszává keverem.
A tésztához való alapanyagokat összegyúrom, majd hat felé osztom. Két adagot kinyújtok 25x35 cm méretűre, és külön-külön megsütöm őket. A másik 4 adagot egyesével ugyanekkora méretűre nyújtom, megkenem a mákos töltelékkel, és bejgli módjára feltekerem őket.
25x35 cm-es tepsibe fektetem a bejgliket, szorosan egymás mellé. Össze fognak sülni az oldaluknál, de nekem most pont erre van szükségem. Előmelegített sütőben, 200 fokon, 20-25 perc alatt készre sütöm.
Egyben kiborítom a tepsiből, és összeállítom a süteményt.
Az egyik tésztalapot megkenem a vaníliás krém felével, majd ráfektetem a 4 rúd bejglit. Megkenem a krém másik felével, és ráhelyezem a másik tésztalapot.
A csokoládémázhoz gőz felett összeolvasztom a hozzávalókat, és a még meleg krémmel bevonom a süteményt.
Egy napig hagyom állni, nálunk hűtőben volt.
Másnap forró vízbe mártott késsel szeletelem.

A receptben a teljes adagot írtam le, 4 rúd bejglivel, ahogyan itt olvastam. Aki soknak találja a mennyiséget, vagy kísérletező kedvében készíti el, nyugodtan felezze meg az adagot, sütőkeretet a tepsibe állítva tökéletes lesz a fél adag is.
A bejglit szépen, spirálosan is fel lehet tekerni. Nálam a hasonló tészták lazán, néhány hajtással készülnek, nem célom a szabályos csigavonal. :))

2013. november 23., szombat

Fusilli sajtmártással, májjal és borsóval

30 perces, ízletes vacsora kerekedett az unaloműző olvasgatásból. Tegnap eszembe jutott, hogy Stahl Judit receptjeiből egy ideje nem főztem, magam sem tudom, miért. Az internetes oldalán körül is néztem gyorsan, hátha rábukkanok valami érdekes főfogásra. Egy gyors tésztaétel lett a befutó, azonnal el is készítettem.

Fusilli sajtmártással, májjal és borsóval

Hozzávalók:
40 dkg fusilli 
1 késhegynyi só
50 dkg csirkemáj
10 dkg vaj
fél dl olívaolaj
2 evőkanál balzsamecet
bors
30 dkg mirelit zöldborsó
1 csokor petrezselyem

A sajtmártáshoz:
5 dkg parmezán sajt
bors
3 gerezd fokhagyma
25 dkg mascarpone sajt
5 dl tejszín
késhegynyi frissen reszelt szerecsendió

A sajtmártás elkészítésével kezdem a főzést. A mascarponét, és a tejszínt mély tálba teszem. A reszelt sajtot, zúzott fokhagymát, szerecsendiót hozzáadom, sózom, borsozom, és botmixerrel simára dolgozom. Turmixgépet is használhat, akinek az szimpatikusabb.
Egy 28 cm átmérőjű, 6 cm magas serpenyőben megforrósítom a vajat és az olajat. Rádobom a 2x2 cm-s darabokra vágott májat, és 5 perc alatt megsütöm. Ráöntöm a két evőkanál balzsamecetet, és megvárom, míg elsistereg az ecet szúrós szaga. Szűrőlapáttal tálra szedem a májat, sózom, borsozom, és lefedem alufóliával.
Megfőzöm a tésztát. Közben párolom a borsót. A májsütéshez használt serpenyőben, a megmaradt vaj-olaj keverékre dobom a zöldborsót, sózom, borsozom, meghintem petrezselyemmel. Nagyjából 20 perc alatt puhul meg.
Leszűröm a tésztát, és összeállítom az ételt.
A megpuhult zöldborsóhoz visszateszem a májat, ráöntöm a sajtmártást, hozzáadom a leszűrt tésztát, és nagy lángon, egy perc alatt, kevergetve összemelegítem. Ha túl sűrű, a tészta főzővizéből 1-2 merőkanállal adhatunk hozzá.
A receptet itt olvastam. 

2013. november 21., csütörtök

Töltött húsgolyók

Bizonyára sokaknak ismerős az a helyzet, hogy nincs idő terített asztal mellett több fogásos ebédet elfogyasztani, amikor egész nap dolgozunk. Enni mégis kell. Ez a dilemma járt az én fejemben is hétvégén. A fasírt jó ötletnek tűnt, egy kézzel még mindig tudok lapozni és gépelni evés közben. De mit egyek mellé? A kenyér morzsálódik, a rizshez, krumplihoz evőeszköz kell. Kivéve... ha beletöltöm! :)
Így született meg a krumplipürével töltött fasírt. Szombat-vasárnap ez lett az ebéd. :)

Töltött húsgolyók

Hozzávalók 10 db-hoz:
50 dkg darált hús (sertés, marha, ami tetszik)
1 tojás
1 db zsemle
tej
2 gerezd fokhagyma
fél fej hagyma
1 teáskanál chilipor
bors
petrezselyem
bazsalikom

A töltéshez:
3 db közepes krumpli
petrezselyem
1 teáskanál vaj
fél evőkanál tejföl

A meghámozott krumplikat kockára vágva, sós vízben megfőzöm. Amíg fő, elkészítem a fasírt masszáját.
Tejbe áztatom a zsemlét. A húshoz adom az apróra vágott hagymát, az áttört fokhagymát, sót, borsot, chilit, petrezselymet, bazsalikomot, tojást, végül a kinyomkodott zsemlét. Gumikesztyűt húzva, kézzel alaposan összekeverem, majd tíz golyót formázok belőle. A kesztyűre a chili miatt volt szükségem, mert azt tapasztaltam, hiába mosok kezet többször, később mégis jut a csípősből még a szemembe is.
Szóval, kesztyűs kézzel bánok a fasírttal. 
A krumplit leszűröm, a vajjal, tejföllel pépesre töröm. Megsózom, a petrezselymet belekeverem. Vizes kézzel 10 db kis golyót formálok a krumplipüréből.
Kéztörlés, visszaveszem a kesztyűt.A húsgolyókat kissé kilapítom, közepükbe mélyedést nyomok az ujjammal. Minden kis mélyedésbe 1-1 krumplipüré golyót teszek, majd ismét golyó formára gömbölyítem a húsos masszát.
Forró olajban, néhány perc alatt megsütöm a fasírtokat.
Egyszerű és nagyszerű, hiszen benne van a köret. :)
Aki nem fél kézzel, munka közben eszi, hanem megadja a módját, készíthet mellé salátát, céklát, uborkát, vagy paradicsomos mártást.

2013. november 19., kedd

Birsalmás diótorta

Hétvégén őszi hangulatú menüsort készítettem, az édességünk is ilyen volt. A birsalmát és a diót kombináltam egy tortában, íme, a végeredmény:

Birsalmás diótorta

Egy szelet ősz

Hozzávalók a tésztához:
14 dkg cukor
4 tojás
4 dkg liszt
2 dkg cukrozatlan kakaópor
8 dkg darált dió

A krémhez:
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
20 dkg durvára tört dió

A tetejére:
5 evőkanál házi birsalma lekvár
2-3 marék durvára tört dió

A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tojások sárgáját habosra keverem a cukorral, aztán folytonos keverés mellett beleszitálom a lisztet, a kakaóport és a darált diót. A tojások fehérjéből kemény habot verek, és óvatosan összeforgatom a kakaós-diós masszával.
26 cm-s tortaformába simítom a tésztát ( a formát nem kenem ki), és 180 fokon, előmelegített sütőben 15.20 perc alatt megsütöm. (Tűpróba!!!)
A vajat a porcukorral habosra keverem, aztán hozzáforgatom a durvára tört diót. 
A kihűlt tortalapra (nem vágom ketté!) rákenem a vajas-diós krémet. A tetejére birsalma lekvárt simítok fél centi vastagságban, és megszórom durvára vágott dióval.
Tálalásig hűtőben tartom.

2013. november 15., péntek

Egy tuti recept advent első hétvégéjére

Kedves Mindenkim!
Különleges fogás kerül terítékre 2013. november 30-án és december elsején. 
A menü neve: MASSKA EKLEKTIKUS ÉLMÉNYVÁSÁR (MÉV). Két napos rendezvény, tele varázslatos dolgokkal.

A kép forrása az Élményvásár Facebook oldala

Tuti recept, érdemes kipróbálni! Minden tudását és szívét-lelkét beletette a női vállalkozókból álló szervezőcsapat. Van köztük divatgrafikus, melltartószakértő, mesemondó, pénzpedagógus, kommunikációs hídépítő, online boltoskisasszony, állatorvos, egyedi ékszereket készítő, és még sok-sok szakértő. 
Az egyik hírnök hálás szerepét tudhatom magaménak a MÉV csapatban. Kiállítóként előzetes terveim ellenére nem tudok megjelenni, ám a promócióban szerepet vállaltam, így kerül egy gasztroblogba élményvásár. :))
Látogatóként természetesen ott leszek a MÉV-en, mert szeretem a tartalmas programokat. 

Pláza lázat, tucatárukat, egymást taposó tömeget nálunk nem találsz, mert ez a vásár más, mint a többi.
Ha akarod, csajos program. Ha akarod, kellemes családi időtöltés. A kézműves termékek szerelmese, az ismereteit bővíteni kívánó vállalkozó, és a játszani szerető kisgyermek egyaránt megtalálja itt a számítását.
Két szálon futnak az események. Lesz vásár és részt vehetsz előadásokon. 
A vásárban egyedi, kis szériában készített termékekkel ismerkedhetsz meg, sőt, magad is készíthetsz ajándékot. 

A divatgrafikus megtanít egyedi képeslapot készíteni


A tanulószobában szakértők előadásai várnak rád többek között állat - és emberegészségügy témakörben, családon belüli kommunikációról, marketingről, és pénzügyekről. Tanácsot is kérhetsz, faggathatod a szakembereket.


Állatorvos szakértőnktől megtudhatod,
melyik háziállat való neked, és melyik nem


A felnőtteknek szóló programok mellett a gyerekekre is gondoltak a szervezők - játszóház várja az apróságokat sok mesével, és játékos feladatokkal.


Gyermekekről és gyermekeknek szóló program egyaránt lesz

A Masska Eklektikus Élményvásárt a Facebook - on is megtalálod,  a közösségi portálon bemutatkoznak a kiállítók, és ízelítőt adnak a programokból. 

Én ott leszek a MÉV-en november 30-án és december elsején. Te eljössz? Nagyon várunk! 
Regisztrálj most, hogy le ne maradj az élmények vásáráról! http://masska.hu/mev/regisztracio/


" A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik." (Popper Péter)


2013. november 12., kedd

Fedák torta

Szívesen nyúlok vissza régi receptekhez. Korábban meséltem már Vízvári Mariska szakácskönyvéről itt. Újfent ebből a kötetből választottam édességet. A Fedák torta könnyen elkészíthető, egyszerű ízvilágú. Gesztenyepüré tejszínhabbal és csokoládéval, így lehet összefoglalni az ízét. Persze, sütni azért szükséges.
A torta Fedák Sári (1879-1955) színésznő kedvenc süteménye volt. Fedák Sári a XX. századi magyar színjátszás egyik legnagyobb operett primadonnája volt. Humorát, anekdotáit mindenki szerette és élvezettel hallgatta. Rendkívül aktív személyiség volt, ugyanakkor önmaga legnagyobb szakmai kritikusa.
Szenvedélyesen szerette az édességeket, fogyasztani és elkészíteni egyaránt.
Vízvári Mariska feljegyezte a pályatársnője nevét viselő tortát, ebből a receptből készítettem el magam is.

Fedák torta


Hozzávalók a tortához:
30 dkg cukor
8 tojás
30 dkg cukrozott gesztenyemassza
10 dkg csokoládé
5 dkg őrölt, hámozatlan mandula
5 dkg szitált zsemlemorzsa
1,5 dl tej

A töltéshez: 3 dl tejszín

A díszítéshez: gesztenyemassza és csokoládé

180 fokra előmelegítem a sütőt, egy 26 cm átmérőjű tortaformát készítek a kezem ügyébe, és összeállítom a tésztát az alábbi módon.
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverem. A gesztenyemasszát 1,5 dl tejjel sűrű péppé főzöm, hozzákeverem a csokoládét, a mandulát, morzsát, és a 8 tojás felvert habját. Óvatosan összeforgatom a cukros tojássárgájával. A tortaformába öntöm (nem kell kikenni semmivel, á la nature mehet bele), és 30 percig sütöm. Érdemes tűpróbát tartani, akkor jó a tészta, amikor a beleszúrt tűre már nem ragad rá.)
Teljesen kihűtöm, aztán kettévágom. Nagyon puha tészta, óvatosan vágom. 
3 dl tejszínből kemény habot verek, ezt töltöm a két tésztalap közé.
A torta díszítésében eltértem az eredeti recepttől. Vízvári Mariska úgy írja, a tortát bevonjuk csokoládémázzal, és csokoládéba mártott gesztenyegolyókkal díszítjük. Nálam a torta tetejére került csokoládémáz, hagytam az oldalán szabálytalanul itt-ott lefolyni kicsit. Annyi gesztenyegolyót tettem rá, ahány szeletesnek szántam a tortát.
Tálalásig hűtőben tartottam. Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem maradt időm lefotózni szeletben, de megígérem, legközelebb pótolni fogom. :)

2013. november 8., péntek

Csípős-birsalmás csirkecomb

Gyümölcs, csípős fűszerek, hús = pikáns ebéd. Kóstolás után az volt az egyöntetű véleményünk: kicsit szokatlan, de jóóóóóóóó! :) A fűszeres páctól a csirke omlósan puha lett, szinte levált a csontról. A birs és az alma leve a chili-bors párossal karakteres, harmonikus ízt adott az ételnek.

Csípős-birsalmás csirkecomb

Hozzávalók:
8-10 db csirke felső és alsó comb vegyesen
4 nagy birsalma
4 nagy alma

A páchoz:
2 nagy fej vöröshagyma
chilipor
bors
petrezselyem
bazsalikom
ketchup
olaj

2-2 teáskanál chiliport, borsot, sót, petrezselymet, bazsalikomot egy kis tálban összekeverek, és amennyi olajtól híg massza lesz, annyival elkeverem. Teszek bele 1 evőkanál ketchupot, és a csirkék bőre alá 1-1 kanálla teszek, úgy, hogy ne folyjon ki. Egy mély tálalját kibélelem a felkarikázott hagyma felével, ráfektetem a csirkehúst, majd a maradék páclével alaposan bekenem őket kívülről, rájuk halmozom a maradék hagymát, alufóliával lefedem a tálat, s két órára félreteszem.
Egy 25x35 cm-s tepsit két evőkanál olajjal vékonyan kikenek. Az almát és a birsalmát megmosom, magházától megszabadítom, s héjával együtt cikkekre szeletelem.
Az alma és a birsalma felét a tepsibe rakosgatom, erre jön a csirkehús. A tetejére vegyesen jön az alma, birsalma másik fele, és a pácoláshoz használt hagymaszeletek. A pácoló tálból a páclé maradékát is a húsra kanalazom, egy dl vízzel felöntöm, s lefóliázva egy órán át sütöm.
Köretként krumplipürét készítek mellé. Most nem volt itthon tejfölöm, ezért a krumplit vajjal és sóval törtem meg, után petrezselymet adtam hozzá, és annyi tejet, hogy a robotgép segítségével habosra tudjam keverni.
Fagylaltos kanállal csinos kis gombócokat lehet formázni a püréből.

2013. november 3., vasárnap

Őrülten jó provánszi tészta - Blogkóstoló 12.

Újabb forduló a Blogkóstolóban, ezúttal Teller Zsuzsánál. A sorsolás után történt egy kis korrekció, így "Az őrült szakács" lett a blogpárom. A Provánszi penne receptje első látásra megtetszett nála, villámétel kategória, konkrétan 10 perc alatt elkészül, és igen ízletes. Annyit változtattam a recepten, hogy penne helyett az itthon fellelhető tésztát használtam, cukkini nem kockázva, hanem reszelve, és kihagytam a chilit.
Mennyei eledel lett! :)  

Provánszi tészta

Hozzávalók:
40 dkg csavart cső tészta (vagy bármi más)
20 dkg cukkini
1 doboz provánszi ízesítésű melegszendvics krém
kapor
olaj

A tésztát kifőzöm, a cukkinit lereszelem, és két evőkanál olajon néhány perc alatt megsütöm. A melegszendvicskrémet összeforgatom a kifőtt tésztával, 1-2 percig tűzhelyen tartom, majd hozzákeverem a cukkinit, megszórom kaporral, és ha kell, megsózom.
Reszelt sajttal meghintve tálalom.

Diós-almás pite

A sokadik almás pite változatom. Ezúttal dióval dúsítva, egyszerű tésztával. A kedvencek listáján előkelő helyet foglal el nálam. 

Diós-almás pite
A háttérben az asszisztensem ellenőrzi, rendben megy-e a fotózás. :)

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
2 egész tojás
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:
1 kg reszelt alma
20 dkg darált vagy durvára tört, cukrozott dió
fahéj
cukor
zsemlemorzsa

A tészta hozzávalóit összegyúrom, és két lapban kinyújtom. Az egyik tésztalapot egy 25x35 cm-s tepsibe fektetem (a tepsit nem kell kikenni). Megszórom zsemlemorzsával, rásimítom a cukros-fahéjas, párolt almát, vastagon megszórom a darált vagy durvára tört, cukrozott dióval. A másik tésztalappal lefedem, és előmelegített sütőben, 180 fokon, 70 perc alatt megsütöm. A teteje épphogy piruljon, de ne égjen meg!
Omlós, puha almás sütemény, az egyik kedvencem.