2012. december 2., vasárnap

"Szivárvány" Karácsony 2012


Kedves Olvasóim!

Karácsony. Fenyőfa, narancsillat, sütemények az asztalon, masnis ajándékdobozok. Az otthon melege.
Ugye, mindannyian ilyen ünnepről álmodunk? Nos, vannak, akiknek ez nem adatik meg idén sem.
De ha összefogunk, boldog mosolyt varázsolhatunk legalább néhány gyermek arcára.

Részt veszek segítőként egy karácsonyi adománygyűjtő kampányban. Egy lelkes gasztroblogger csapattal megpróbáljuk azok életét kicsit könnyebbé tenni, akik nehéz körülmények között élnek. Minden blogíró választott egy számára kedves intézményt, amelynek gyűjteni fog.



A lakásotthon 12 férőhelyes, jelenleg 9 lakója van, de bármelyik pillanatban betelhet a létszám. Fiúk és lányok vegyesen élnek itt, most 6-15 éves korig szinte minden évfolyam. A lakásotthonban átmenetileg és tartósan nevelt gyerekek is vannak. Az épületben 4 szoba van (ebből 1 a földszinten és 3 az emeleten), 1 konyha, 2 wc, 2 fürdő, 1 étkező, 1 nappali és 1 pince.


Az intézményvezető azt mondta, szó szerint mindennek örülnének! A képeken látszik, hogy a bútorzatuk nagyon megviselt, elhasználódott, a szőnyegek kopottak. Sajnos remény sincs arra a szűkös költségvetés miatt, hogy ezeket lecserélhetik.

A Lakásotthon kis lakói szívesen fogadják az alábbi adományokat:
- tartós élelmiszer
- ruhák
- karácsonyra ajándékok, akár "meglepi dobozba" csomagolva
- játékok
- irodaszerek, írószerek, füzetek
- műfenyő
- karácsonyfadíszek 
- Tesco és/vagy Spar vásárlási utalvány

Jó állapotú, használt (vagy új) bútorok:
- étkező asztalok székekkel
- konyhabútor
- szobabútor
- polcok
- szekrények
- szőnyegek

felajánlását is örömmel elfogadná az intézmény.



Az adományokat tartalmazó csomagokat postai úton a Lakásotthon címére (3078 Bátonyterenye, Határ út 7., Szivárvány Lakásotthon) lehet feladni. Természetesen személyesen is elviheti bárki Bátonyterenyére a gyerekeknek szánt holmikat, ilyen szándék esetén írjatok nekem e-mailt a rubinreceptjei@gmail.com címre, és megadom, kit kell keresni és a hét mely napján tudja fogadni az érkezőket.

Az adománygyűjtő kampány advent időszakában, egészen karácsonyig tart. Kérlek benneteket, kedves olvasóim, lehetőségeitekhez mérten segítsetek boldogabbá tenni a gyerekek karácsonyát. Egy tábla csokoládé, egy üveg lekvár, megunt könyv mindenkinél akad otthon, amit jó szívvel becsomagolhat, és elküldhet a bátonyterenyei Lakásotthon gyermekeinek.

Üdvözlettel:

Rubin S. Gaby

1 megjegyzés:

  1. Nagyon nemes dolog segíteni a rászorulóknak.Maga a gyűjtés propagálása is segítség.

    VálaszTörlés