Sok érdekes receptet olvastam már az interneten mások tollából, de ennyire különöset, mint Kisildinél , még soha. Görögdinnye héjából (!!!) dzsemet főzni? Na ne már! :))
Egy éve érlelem a gondolatot, hogy egyszer ki kellene próbálni. Néhány napja elérkezett az idő. Összegyűjtöttem a dinnyehéjakat itthon, és nekiláttam.
Hozzávalók:
1 db 6-7 kg-s görögdinnye héja
3 liter víz
2 dl 10%-os ecet
Sziruphoz:
annyi kg cukor, amennyi a dinnyehéj súlya
ahány kg cukor, annyiszor 5dl víz
1 citrom héja, leve
1 kettéhasított vaníliarúd / fahéj / szegfűszeg / mézeskalács fűszer / forraltbor fűszerkeverék - bármelyik jó ezek közül
fél csomag 3:1-ben zselésítőpor
A dinnyehéjakról leválasztottam a sötétzöld részt: egy nagy konyhakéssel meghámoztam. A világoszöld héjat nagyjából 1x1 cm-s kockákra vágtam.
3 liter víz + 2dl 10%-os ecet keverékében 2,5 - 3 órán át főztem.
Amikor megpuhult, leszűrtem, hideg vízben átmostam és alaposan kinyomkodtam.
3 liter víz + 2dl 10%-os ecet keverékében 2,5 - 3 órán át főztem.
Amikor megpuhult, leszűrtem, hideg vízben átmostam és alaposan kinyomkodtam.
Vízből és cukorból sűrű szirupot főztem, a citrom héjával, levével és a vaníliarúddal ízesítettem, sőt némi mézeskalácsfűszert is szórtam bele. Konkrétan fél evőkanállal.
A leszűrt, kinyomkodott dinnyekockákat a cukorszirupba tettem, és egy órán át főztem őket együtt, néha megkeverve. A vaníliás, fűszeres-citromos szirup alaposan átjárta a dinnyehéj darabkákat. Amikor teljesen áttetszővé váltak, lehúztam a tűzről.
Kevés ideig hűtöttem, aztán a zselésítőport belekevertem, s 5 perc forralás után üvegekbe töltöttem.
Kevés ideig hűtöttem, aztán a zselésítőport belekevertem, s 5 perc forralás után üvegekbe töltöttem.
Az üvegeket színültig pakoltam a gyümölcsös zselével, azonnal lezártam, s tetejükre állítottam őket 5 percre. Alaposan bebugyoláltam őket plédekbe, teljes hűlés után kerültek a végleges helyükre a kamrába.
4 db 4 decis üveg lett tele és 1db félig ezzel a mennyiséggel, plusz egy apró üvegbe is kanalaztam belőle, ez ajándékba lesz. :))
Megkóstoltam a félig töltött üveg tartalmát, hogy referálni tudjak a posztban az ízekről. A török-arab mesevilágot idézte fel bennem: mézédes, az a ragadósan édes íz, ami a keleti nassolnivalókban köszön vissza. Kicsit tömény, nagyon vaníliás, és a mézeskalács fűszer fahéj, gyömbér, szegfűszeg triója is domináns. Azt hiszem, a dulcsáca a török szultán háremeiben is megállta volna a helyét, talán épp onnan származik. :))
Én savanyúságnak tettem el.Egyszerű,gyors és különleges!
VálaszTörlésPedig, ha tudnád, hogy ez a lekvárféle is muszájból született, mint megannyi más eledel itt mifelénk! Amikor nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett hozzájutni alapanyagokhoz (szerencsére, nyugatabbra tőlünk, még a kommunista országokban sem volt ilyen vészes a helyzet), a leleményes erdélyi és román háziasszonyok abból is ételt, finomságot készítettek, amiből ma már eszünkbe sem jutna. Ilyen a zöldparadicsom-lekvár is, vagy a paradicsomos sütemény, és még sorolhatnám. De mindenki szerencséjére, néha kényszerből is nagyszerű dolgok születnek, azt hiszem, én is ki fogom próbálni. :)
VálaszTörlésSoha nem hallottam ilyesmirol,de borzasztoan megkivantattad!!:)
VálaszTörlésCsodálatos ez a magyar-erdélyi gasztronómia!!!!!!
VálaszTörlés