Karen Blixen. Mond valamit valakinek e név? És ha azt mondom, "Volt egy farmom Afrikában" vagy "Távol Afrikától" ? Igen, ő Tanne, a dán bárónő, akinek önéletrajzi regényét Sydney Pollack álmodta mozivászonra (1985), a film hét Oscar-díjat söpört be.
Karen Christence Dinesen (1885-1962) Dániában született. Élete nagy részét Rungstedlundban élte le, ám számára mégis az a 17 év a legmeghatározóbb, melyet Afrikában töltött. Blixen bárónő önéletrajzi regényéből a kenyai éveket emelte ki és filmesítette meg Pollack.
Karennek pénze van a családja révén, unokafivérének, Bror Blixen Finecke-nek nemesi címe. Érdekházasságot kötnek, és meg sem állnak egy brit kelet-afrikai birtokig (a mai Kenyáig). Úgy tervezik, tejgazdaságot hoznak létre, szarvasmarhákat tenyésztenek, ám végül kávéültetvényt vásárolnak a Ngong-hegység lábainál.
Bror léha életet él, nők, egymást érő szafarik, Karen egyedül intézi a hatalmas kávéültetvény ügyeit, magára maradva a bennszülöttek vidékén.
A regényben Karen egy szót sem ejt férjéről, és a Denys Finch Hatton iránti érzelmeiről sem ír konkrétan, igaz, nem is tagadja őket. A Pollack rendezte film viszont a szerelmük köré épül.
A nyitóképben a haldokló írónő a történet mesélőjeként jelenik meg. Attól a pillanattól kezdve, hogy a téli, hólepte Dániából Karen vonaton megérkezik a forró, narancssárga Kenyába, új időszámítás kezdődik. Két világ találkozik: a Limoges-i porcelánok finomsága és a párás Afrika perzselő szenvedélye. A szülői házból érdekházasságba menekülő Karen megkapja a hőn áhított szabadságot: Kenyában egyedül kell boldogulnia, a férje a maga útját járja. Amikor Brorral végül elválnak, a nő már egy mindent elsöprő szerelem boldogságát és kínjait éli valaki mással. Denys. Az öntörvényű, szűkszavú, bölcs vadász. Jön-megy, ahogyan kedve tartja. A filmbeli jelenetek beszédesek, sokat elárulnak kettejükről. Karen éjszakákon át mesél különböző történeteket, mint Seherezádé, és Denys figyelmesen hallgatja. A szavanna közepén éjjel Mozart szól a gramofonról, narancsot esznek, és vörösbort isznak... És ott a híres hajmosás jelenet, amikor Denys megmossa Karen haját. Meghitt pillanat. Aztán eljön az idő, amikor a nő igazán tartozni akar valakihez. Hozzá.
Karen: - Ha megígérem, hogy nemet mondok, feleségül kérsz…?
Denys:- Nem. Nem leszek veled többet, és nem szeretlek jobban egy darab papír miatt. Nem akarom a más életét élni!Karen: - Nem engeded, hogy hiányozzak neked, nem számíthatok rád, nem várhatok tőled semmit. De nekem akkor is, mindennek ellenére szükségem van rád!
Denys: - Megint összekevered azt, amire szükséged van, azzal, amit szeretnél!
Karen: - Tanultam valamit, amit te még nem. Vannak dolgok, amelyek akkor is megérnek mindent, ha az embernek meg kell fizetnie érte. Én ilyen dolog akarok lenni…
Szakítanak, Denys elrepül. A leszüretelt kávé a lángok martalékává válik, ekkor és részben ezért Karen felszámolja ottani életét, vissza akar térni Dániába. Az üres házban, csomagok közt üldögél, amikor Denys megérkezik. Az utolsó tánc... Másnap a férfi ismét elrepül - ezúttal utoljára. A gépe lezuhan és kigyullad. Bror hozza a halálhírt.
A temetés után Karen mindent felszámolva kel útra. Indulás előtt meghívják egy italra abba a klubba, ahová nő nem teheti be a lábát, ezzel ismerik el, hogy a bárónő emelt fővel távozhat Afrikából.
A film végén ismét az haldokló írónő-mesélő szólal meg:
„A posta ma érkezett és egy barátom ezt írta: a maszájok azt jelentették a Ngong kerületi biztosnak, hogy napkelte és napnyugta táján gyakran látnak oroszlánokat Denys Finch Hatton sírján. Egy hím és egy nőstény jár oda, és hosszan állnak vagy fekszenek a síron. Mióta elmentél, a sír körül terasszá egyengették a talajt. Gondolom, a sima föld jó helyet biztosít az oroszlánoknak. Onnan szemmel tarthatják az egész pusztát, a jószágot és a vadakat.
Denys-nek ez tetszeni fog.Feltétlenül megmondom majd neki.”
Karent Meryl Streep, Denys-t Robert Redford, Brort Klaus Maria Brandauer alakította az Oscar-díjas filmben.
----
----
Valaki azt mondta nekem bő két és fél évvel ezelőtt, nem halhat meg úgy, hogy nem látta Afrikát.
Talán eljutunk Kenyába.
Együtt.
----
 |
| Távol Afrikától |
Az angolok a gyarmatokon is megtartották szokásaikat, köztük az ötórai teázást. Akár Indiában, akár Afrikában, akár Londonban éltek a századfordulón, a tea és a hozzá tartozó teasütemény nem maradhatott el. Amikor életem filmjét nézem - talán hívhatom így, hiszen számomra a Távol Afrikától a No.1. -, tea és keksz mindig van a kezem ügyében. Ma például kókuszos-fahéjas-csokoládés keksz.
 |
| Kókuszos-fahéjas-csokoládés keksz |
Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg kókuszreszelék
7 dkg étcsokoládé apró darabokra vágva
15 dkg porcukor
1 csipet só
1 teáskanál sütőpor
25 dkg vaj
1 evőkanál őrölt fahéj
2 tojássárgája
A hozzávalókat összegyúrom, a tésztát fóliába csomagolva egy órára hűtőbe teszem. A hűtési mozzanatot időspórolásból ne hagyjuk ki, különben kiolvad sütés közben a vaj, és zsíros lesz a keksz.
A sütőt 180 fokra előmelegítem, két tepsit kibélelek sütőpapírral. A tésztából kekszeket formázok: kis darabokat csipkedek belőle, golyóvá gyúrom, majd a sütőpapírra téve egy villával kicsit lenyomom. étcsoki forgácsot teszek a kekszek tetejére, és 15 perc alatt készre sütöm őket, egyik tepsivel a másik után. Rácsra téve hűtöm ki őket. 35-40 darab lesz belőle.
Stahl Judit kreatív, tuti keksz receptjéből dolgoztam, az ízesítés saját ötlet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése